beepitett-eloszoba-butor-el-030

A képen látható előszoba falburkolata egyben előszobafal is, párkánya pedig a szoba világításán kívül az akasztós szekrény szerepét is betölti.

Az előszobabútor funkcióit okosan alkalmazhatjuk más bútorokon is. A képen látható bio olajjal kezelt előszoba falburkolata egyben előszobafal is, párkánya pedig a szoba világításán kívül az akasztós szekrény szerepét is betölti. Teszi ezt úgy, hogy amikor nincs szükség kabátokat felakasztani, akkor nem is foglal helyet az előszobából. A párkányra szerelt akasztórúd kényelmesen elérhető magasságba került, elég magasan ahhoz, hogy ne akadályozza az előszoba berendezés használatát. A bioolaj felületkezelés a legtermészetesebb felületet adja a fának, ellenálló és házilag felújítható.

A tömörfa lépcsőburkolat jól kiegészíti az előszoba bútorainak összhatását, és kevésbé jelent csúszásveszélyt, mint a padlócsempével burkolt. Hogy az előszoba tágassága és elegáns megjelenése megmaradjon, a zárt akasztós szekrény az előszoba végére került. Az akasztós szekrény ajtaján lévő tükör szolgál előszoba tükörként, s egyben tágítja a közlekedő helyiség légterét is.

A keskeny előszoba szekrény a napi használatú cipők tárolására szolgál, tetőlapja lerakó asztalként használható. Jobban megnézve az előszobafalként használt falburkolatot láthatjuk, hogy alacsonyabban lévő ruhafogasok és akasztók is kerültek rá. Ezek a gyermekek kabátjainak elhelyezését, táskák és esernyők felakasztását teszik lehetővé elérhető magasságban.
Mint a bejegyzés címe is mutatja: ez is előszoba bútor, csak másként.