Előszobaszekrény csukott ajtókkal

A gázóra beépítés mindig érdekes feladat különösen, ha kis mélységű előszoba bútorba kerül. Külön kihívást jelent, ha a bejárati ajtó rányílik a gázórára.

Az előszoba bútor igazodik az előszoba szűkös méreteihez, és ez ebben az előszoba beépítésben sincs másképpen. Akasztós szekrénynek már nincs elég hely, de a cipős szekrény és az előszobafal az alapvető feladatoknak megfelel. Külön kihívás a gázóra szekrény beépítése a ráforduló bejárati ajtó mögött.

Az előszoba szekrényre a bejárati ajtó teljesen rányílik, nem is tud tőle teljesen kinyílni. Hagyományos előszoba szekrény alkalmazásával a gázóraburkolás nem volt megvalósítható, mert a bejárati ajtó nyitásszöge nem lett volna elegendő a zavartalan közlekedéshez.

Az előszoba bútor íves kialakítása annyi plusz helyet biztosít az ajtónyitásnak, ami már kényelmes közlekedést tesz lehetővé. A megoldást az ajtó felőli íves front jelentette, mely a Gerland Bútorstúdió kínálatának alap eleme.A fotón jól látszik, hogy ez a megoldás az előszoba beépítés megjelenését is megváltoztatta.

A gázóra beépítés mindig érdekes feladat különösen, ha kis helyre, kismélységű előszoba bútorba kerül. Külön kihívást jelent, ha a bejárati ajtó rányílik a gázórára, s így csak minimális térfoglalás engedélyezett az ajtó nyitásával szemben.

Az előszoba berendezés felső szekrényei az ajtó feletti részen nagyobb mélységűek is lehetnek, így az gázóra feletti polcos szekrény is. Az órabeépítés fenéklapja újabb tároló hely az előszoba bútorban.