Fehér számítógép asztal

Ha a számítógépasztal a dolgozó szoba vagy a nappali bútoraival egybeépített, akkor formai kivitele is azzal megegyező, nem látszik dolgozószoba bútornak.

A dolgozószobai számítógép asztal tulajdonképpen a klasszikus íróasztal újkori változata. Méreteit és kialakítását elsősorban az alkalmazott számítógép típusa határozza meg, de beépített asztalként a szomszédos dolgozószoba bútorokhoz is alkalmazkodnia kell.

 A számítógép asztalok a hagyományos íróasztaloknál lényegesen kisebbek, mert a laptop és táblagépek elterjedése a kisebb méreteket is lehetővé teszi. Kézzel már ritkán írunk, így a nyomtató a számítógépes munkahely normál tartozéka, laptop használat esetében is.

A nyomtatót általában az asztal alatt kialakított tartóra helyezik, mely lehet nyitott, és lehet zárt ajtó mögötti, mint a képen is látható. Célszerű a nyomtatót helyét úgy kialakítani, hogy a szkennelés is könnyen elvégezhető legyen rajta.

Ha a számítógépasztal a dolgozó szoba vagy a nappali bútoraival egybeépített, akkor formai kivitele is azzal megegyező. A képen látható számítógépes munkahely egy íves vonalú pipereasztallal lett egybeépítve, ezért nem látszik dolgozószoba bútornak.